Rólunk

Rólunk

2012 óta foglalkozunk lámpaalkatrészek, egyedi lámpák, fényforrások, dekor vezetékek és számos olyan termék forgalmazásával, amelyek az otthonok szépítését és a világítással kapcsolatos szerelvények, eszközök és alkatrészek beszerzését segítik. Kezdetben egészen kicsiben indultunk, de az évek során rengeteg kreatív emberrel, profi és hobbi lámpaépítővel, vállalkozóval, céggel, dizájnerrel és belsőépítésszel dolgoztunk együtt, és mindig igyekeztünk mindenkinek megoldást találni a felmerülő igényeire.

2014-ben elindítottuk első webáruházunkat, az antikizzo.hu-t, amely hosszú időn át – és a mai napig – olyan különleges alkatrészeket kínált, amelyeket máshol nem lehetett beszerezni. Sokáig a Budapest, Gubacsi út 30. címen bérelt irodában működtünk, ahol a csapat létszáma folyamatosan nőtt, időszakosan akár 6 főre is. Bár ez nagy előrelépés volt, a vállalkozás jellegéből adódóan inkább egy manufaktúrához hasonlítottunk, mintsem egy nagy forgalmú céghez.

A 2019-es Covid-helyzet miatt be kellett zárnunk a Gubacsi úti boltot, de a megrendelések továbbra is érkeztek, ezért átmeneti megoldásként a 1221 Budapest, Tatárka utca 10/B/1 címen – az otthonomban – folytattam a csomagok összeállítását és kiküldését. A járvány lecsengése után ketten maradtunk, és innen működtettük tovább az antikizzo.hu-t.

Időközben létrehoztuk az izzoshop.hu webáruházat, amely elsősorban fényforrásokra specializálódott. Az antikizzo egyik legnépszerűbb termékcsaládja a klasszikus porcelán kapcsolók, dugaljak és egyéb retro, mégis modern és időtálló szerelvények lettek. A porcelán termékek iránti igény folyamatosan nőtt, ezért külön termékcsaládokat alakítottunk ki:

  • Bonolo – süllyesztett, kerek dizájn
  • Moto – falon kívüli szerelvények
  • Yago – süllyesztett, szögletes dizájn

Valamint számos kiegészítő porcelánból, fémből és fából – mind a SWANA márkanév alatt. A növekvő kereslet miatt 2022-ben elindítottuk a swana.hu webáruházat, ahol kizárólag porcelán termékeket és textil bevonatú vezetékeket kínáltunk.

A gyártóval közvetlen kapcsolatot alakítottunk ki, és az elmúlt több mint 10 év alatt bebizonyosodott, hogy kiváló minőséget biztosítanak: minőségi reklamáció soha nem érkezett, garanciális javításra vagy cserére nem volt szükség. Ha szállítás közben sérült egy termék, azt természetesen azonnal pótoltuk.

Az utóbbi években sajnos megjelentek olyan konkurensek, akik bizonytalan forrásból származó, gyengébb minőségű, de olcsóbb porcelán termékeket árulnak. Tesztvásárlásokkal ellenőriztük, hogy ezek a termékek nem felelnek meg az elvárt minőségnek – sok esetben 1–2 éven belül meghibásodnak vagy bemattulnak. Az árversenyben nem tudunk és nem is szeretnénk részt venni: lehetetlen olcsóbban adni egy terméket, mint amennyibe a minőségi gyártótól nekünk kerül.

A vállalkozást ma már egyedül viszem tovább, hogy fenntartható maradjon, és továbbra is igyekszem mindenkinek segíteni, aki hozzám fordul.

Az Akia Studio webáruházat az antikizzo.hu, izzoshop.hu, swana.hu és solyo.hu tapasztalataira, készleteire és filozófiájára építve hozom létre. Célom, hogy elsősorban lakásfelújítóknak, új otthonukat igényesen berendező családoknak és mindazoknak segítsek, akik minőségi világítástechnikai megoldásokat keresnek.

Ha egyedi igényed van, vagy szeretnél megjavíttatni egy kedvenc lámpát, szívesen segítek. Ugyanígy várom a kreatív lámpaépítőket, belsőépítészeket és tervezőket is. Igyekszem úgy kialakítani a készletet és a bemutatóteret, hogy személyes látogatáskor meg lehessen nézni, kipróbálni a termékeket, és akár egyedi konstrukciókat is össze lehessen állítani az alkatrészekből.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozást.

Solymári Zsolt